2016. július 31.

Prológus

Üdv kedves Olvasó!


Nos, ez a nap is elérkezett. Végre felkerül a Tavaszi zápor bevezető része, vagyis a Prológus. Az elmúlt napokban rengeteget gondolkoztam a történeten, a cselekményszálakon és az igazság az, hogy most még bizonytalanabb vagyok, mint korábban. Az Őszi zivatarnál megvolt az alap szálam, ami ugyan változott az írás során, azonban ez most hiányzik, csak néhány alap pillérnek mondható gondolat van meg, ami minden bizonnyal az írás során merőben más lesz. Most jogosan kérdezhetnétek, hogy akkor mégis miért kezdtem neki az egésznek, és pontos vagy helyes választ nem is tudnék adni, egyszerűen csak el kellett kezdenem írni, mert akarta a történet. Megannyi gondolatom van és talán már megszokhattátok, hogy nem vagyok teljesen megelégedve a fejezetekkel, de remélem, nektek tetszeni fog ettől függetlenül és csak én vagyok túl kritikus magammal szemben.
A folytatással igyekezni fogok, sajnos időpontot nem tudok mondani, mivel még mindig tart a gyakorlatom, viszont hamarosan vége lesz és akkor több időm lesz az írásra, így talán még az idén sikerül is lezárnom az Esőcseppeket. Addig is kellemes olvasást kívánok a Tavaszi zápor Prológusához!

Üdv,
Catalina

U.i.: Mielőtt elfelejteném! Hálásan köszönöm mindenkinek, aki szavazott a blogra Lia versenyén. Nektek köszönhetően az Esőcseppek lett a legkedveltebb blog, amiért nagyon hálás vagyok. Ráadásul a legötletesebb cím kategóriában a második helyezést értem el, aminek szintén nagyon örülök.

Tavaszi zápor - Prológus


Tavaszi napsütés

Marco Hernández

I wanna know
Csendesen figyelte a vele szemben ülő nőt, aki kedélyesen csevegett a telefonján és talán észre sem vette, hogy már hosszú percek óta bámulja. Képtelen lett volna elszakítani a tekintetét Róla, csak úgy itta magába a látvány, mintha hosszú évek óta nem látta volna, pedig mindössze csak pár napot töltött Tőle távol. Fontos üzleti ügyben kellett elutaznia, de nem volt olyan perc, amikor ne lett volna ott a gondolataiban, vagy ne lett volna amiatt feszült, hogy vajon ki fogja megkörnyékezni a kék szemű nőt. Egyre jobban frusztrálta a folytonos kudarc, viszont ahogy végig nézett a finom vonásokon, a kívánatos ajkakon, a napfényben fürdő törékeny alakon, mindenről megfeledkezett. Nyugalom áradt szét benne és vágy.
Sose volt képes igazán kiverni Őt a fejéből, ugyan időről időre megfeledkezett a barna hajúról, azonban végleg nem tudott lemondani Róla. Mindezen pedig nem segített az a kis rövid találkozás sem Rómában, majd a megdöbbentő hír, hogy a férje megcsalta és válnak.
– Holnap megnézik a házat. Tina szerint komoly érdeklődők és arról is kérdezték, hogy a lakberendezést is elvállalnák-e. – A sugárzó mosoly, amely megjelent az arcán, kezdte arra emlékeztetni, ami megszokott és természetes volt, ami lassan kezdett teljesen igazivá válni és nemcsak egy mű volt, amivel álcázni akarta a még mindig sérült lelkét. Sose beszéltek a válásukról, vagy annak okáról, de a húgától felületesen mindent megtudott, ezért is volt minden erejével azon, hogy elfeledtesse a nővel a féreg ex férjét.
– Én mondtam, hogy hamar lesz rá jelentkező. Ráadásul apa még mindig haragszik, amiért sehogy se tudlak rávenni a társulásra. – A felharsanó kacagás már őt is mosolygásra késztette. Ezt hiányolta az elmúlt években a legjobban, mert ugyan több barátnője is volt, néhánnyal igen komoly kapcsolatba is bonyolódott, de egyikőjükkel sem érezte úgy magát, mint most a volt barátnője társaságában, akivel csak barátok voltak. Emiatt is jutott többször akaratlanul is az az eszébe, hogy ha annak idején nem áll közéjük senki sem, akkor talán nem egy kávézóban ülnének, hanem az otthonukban, ahol a gyerekeik hangoskodva rohangálnának.
– Bőven elég volt ezt az egyet is végig kísérni a tervezéstől. Túl sok stresszel jár a munkád, különben is csak egy álom házam volt megálmodva és nem hiszem, hogy szükségem lenne egy újra. – Megfeszült az állkapcsa, ahogy meglátta a szomorú fényt átsuhanni a kék íriszekben. Azonnal feléledt benne az elfojtott harag a focista iránt, aki nem csak az ők kapcsolatukat tette tönkre, hanem Őt is. Sose lett volna képes bántani, így egészen biztosan nem, mert ugyan rengeteget veszekedtek a kapcsolatuk végén, de mindezt annak a rohadéknak köszönhették, akiről sütött, hogy a barátnőjét akarja és végül el is érte a célját. Szakítottak. – Mehetünk?
Csak bólintott a kérdésre, majd elővéve tárcáját, az asztalra tette a reggelijük árát, amely igazán kellemesen telt el, annak ellenére is, hogy még mindig ott volt köztük egy hatalmas fal, amelyen még őt sem fogja könnyedén átengedni a barna hajú a Vele történtek után. Egyedül csak abban reménykedett, hogy másnak még nehezebb dolga lesz, mert ugyan még nem volt szerelmes, viszont tudta jól, hogy hamar újra az a tizenéves kamasz lesz, aki annak idején is megőrült a mosolygós lányért, hiába múlt már el harminckét éves. Bele se akart gondolni, hogy nagyon könnyedén előfordulhat az, hogy rajta kívül más is felfedezi, hogy talán készen áll az ismerkedésre. Nem akart magának vetélytársat vagy társakat, egyedül magának akarta Aidát.
Felegyenesedve minden dolgát a zsebeibe csúsztatta, majd a belsőépítész mellé sétálva, lazán karolta át a derekát és húzta magához. Az nem lepte meg, hogy szinte azonnal megfeszült, az viszont már igen, hogy néhány másodperc múlva mintha közelebb simult volna hozzá, ami reménnyel töltötte el. Tisztában volt azzal, hogy meg kell ragadnia az alkalmat, hogy nem tétlenkedhet, mert könnyen előfordulhat, hogy több ilyen lehetőség nem fog adódni a számára.
– Estére van programod? Főzök valamit és megünnepelhetjük, hogy eladtad a házat…
– Ez még egyáltalán nem biztos! Egyelőre csak megnézik – vágott a szavába, de azt mindenképp jó jelnek vette, hogy nem utasította vissza a vacsora meghívását.
– Ha nem lennék vele tisztában, hogy amellett a rohadék mellett álmodtad meg, már rég megvettem volna. – Félkész állapotban is megnyerő és praktikus otthon volt, a tervezés alatt őt is magával ragadta Aida lendülete, szinte látta maga előtt az elképzeléseit, azonban ahogy arra gondolt, hogy ehhez rengeteg köze van a csatárnak, máris kevésbé tetszett neki. Nem akarta megtagadni Tőle a segítséget, azonban csak arra várt, hogy végre végleg megfeledkezzen a volt férjéről és tényleg a jelenjével foglalkozzon.
– Marco, kérlek. – Ismét belé fojtotta a kitörni készülő szitok áradatot, amit már nem egyszer elkezdett volna. Sose értette, hogy miért védi még mindig, hiszen annyit ártott neki, tönkre tette, mégis megakadályozott minden egyes beszélgetést, amivel az exét akarták szóba hozni. – Eddig még semmi tervem nem volt estére…

Aida Martínez

Lassan sétált ki a tetőtéri lakás hatalmas teraszára, majd a biztonságos kőkorlátnál megállva, az éjszakai fényben pompázó várost kezdte el kémlelni. Se a csodálatos látvány, se a kellemes hangulatú vacsora nem volt képes elterelni a gondolatait, amelyek már hónapok óta csak a múltja körül forgott. Ugyan megfogadta, hogy túllép rajta, azonban az, hogy megterveztette és fel is építette azt a házat, amit magának és Fernandónak, illetve a gyerekeinek álmodott meg, sutba vágta ezt. Talán hallgatnia kellett volna Zarára és teljesen elfeledni ezen ötletét, valami legbelül mégsem hagyta nyugodni, ezért is vágott bele a sok időt és energiát igénylő projektbe. Valójában már fogalma sem volt, hogy miért ragaszkodott olyan csökönyösen az elképzeléséhez, mégis hitt abban, hogy így talán tényleg lezárhatja a közös fejezetüket, aminek már rég be kellett volna következnie.
Gondterhelten könyökölt a korlátra, míg megérezte magán a vizslató barna szempár kutakodását. Tisztában volt a férfi szándékaival, azonban fogalma sem volt, hogy képes lenne Neki engedni. Örült, hogy újra a közelében van, hogy egy picit úgy érezheti magát, mint aki nem ment keresztül annyi szenvedésen, ennek ellenére tartott attól, hogy újfent csak csalódna és Ő is bántaná. Ettől tartott a legjobban, úgy tűnt, hogy hiába való volt a hosszan tartó beszélgetések a húgával, képtelen volt arra, hogy megbízzon akár Marcóban vagy bárki másban, pedig az építész sose ártott neki, nem úgy, mint ő. Ezért sem értette, hogy miért közeledik felé töretlenül, miért próbál áthatolni a köztük elhelyezkedő falon, mikor sose ígért neki semmit se, sose biztatta.
– Még mindig gyönyörű a kilátás – jelentette ki csendesen, mikor megérezte a hátához simuló izmos testet, és meglátta az őt közre fogó karokat. Biztonságban érezte magát, mégis feszélyezte a kialakult helyzet, hogy ha akar, nem tud elmenekülni, hogy csapdába esett.
– Ahogyan te is. – A rekedtes hang suttogásától megborzongott, amit a nyakán érzett forró lehelet csak tovább fokozott. Kénytelen volt lehunyni a szemeit, ahogy megérezte a puha érintéseket a bőrén, amelyek csak még jobban összezavarták, amelyek minden tiltakozása ellenére is felkorbácsolták a vágyát. Hiába tagadta volna, még mindig működött köztük a kémia, ráadásul kívánta a teste a férfi közeledését, a törődését, hogy újra nőnek érezze magát.
– Ne…
– Szeretném, ha itt maradnál éjszakára. – Nem hagyta szóhoz jutni, míg tovább ostromolta a gyengéd csókokkal. Rémülten nyitotta fel a szemeit, mert ugyan a teste kívánta a mögötte állót, a lelke azonban minél távolabb akart kerülni Tőle. Utoljára az exével volt együtt, aki hónapokig csalta, aki megtörte és emiatt akart elmenekülni, nem szeretett volna szembesülni azzal, hogy nemcsak Fernandónak nem tudta megadni azt, amire vágyott, hanem másnak is, ami túl könnyedén előfordulhatót.
– Én… – Megfordulva próbált valamivel érvelni, hogy miért nem kellene maradnia, amivel azonban a férfi nem törődött és a szavak helyett, inkább megcsókolta. Leforrázva állt ott, mintha még sose tette volna meg ezt, mintha ez lett volna az első alkalom, és valóban úgy is érezte. Aztán a döbbenetén lassacskán áthatolt a teste köré fonódó karok szorítása, a melegség, amely lassan átjárta, az ismerős érzések, a visszafogott szenvedély, amely Marco minden mozdulatát átjárta, amely lassan magával sodorta őt is. Félve hunyta le szemeit és ugyanígy simult közelebb, mint egy riadt vad, aki tisztában van azzal, hogy préda vált belőle.
– Sose bántanálak Aida, de ezt nem csinálhatjuk így tovább. – Tiltakozhatott volna, de a szíve mélyén tudta, hogy a saját érdekében jobb, ha enged a csábításnak. Nem utasíthat el mindenkit, hiába félt attól, hogy újra megismétlődik az, ami Fernandóval volt, nem bújhat el minden és mindenki elől, hiszen vágyott arra, hogy legyen mellette valaki. Valaki, aki úgy akarja, mint ahogyan az előtte álló is, aki nem is várt a válaszára, csak ismét közelebb hajolt és újra megcsókolta, ami ellen már nem tiltakozott, amit némi habozással viszonzott. Talán ez volt az az új kezdett, amire már másfél éve várt.

***

Fernando Torres

– Nem hiszem el, hogy már megint késik a drága Stellád! – Édesanyja felháborodása egyáltalán nem volt újdonság számára, nem is lepte meg. Sóhajtva dőlt neki az autójának, míg lepillantott karórájára, amely szerint már öt perce ott kellett volna lennie a barátnőjének is. – Nem is értem, hogy miért akarsz miatta új házat venni, a régi is megfelel. Ráadásul enélkül is rendesen szórja a pénzed, butaság még több kiadást vállalnod, csak azért, hogy ne hisztizzen.
– Magam miatt szeretnék elköltözni. Túl sok emlék van ott – elhalkult mondata végére, ahogy ismét eszébe jutott a volt neje. Bárhová nézett a jelenlegi otthonában, csak Őt látta, mintha még mindig vele élt volna. Amióta csak hazaköltözött Madridba, csak még jobban érezte a hiányát, amin még az se enyhített, hogy összejött Stellával. Bármit csinálta, egyszerűen képtelen volt kiverni a fejéből. – Különben pedig még az ingatlanos sincs itt.
Fogalma sem volt, hogy ki fog érkezni, mivel nem ő beszélt a ház megtekintéséről, csak rábólintott. Annyit tudott, hogy belülről teljesen csupasz, ezért is hozta magával az édesanyját, hogy a segítségére legyen a döntés meghozásában, hiszen rengeteg munka lesz még, ha valóban emellett az ingatlan mellett marad. A külseje igazán családias volt, olyan, amilyenre mindig is vágyott, hatalmas udvarral, ahol a gyerekeik rohangálhatnak egész nap, míg ő Aidával… ingerülten túr bele a hajába, majd tehetetlenül sóhajtott fel. A lelke mélyén tudta, hogy kénytelen lesz megbarátkozni a ténnyel, hogy sose fogja majd elfelejteni, felesleges minden próbálkozása.
– Baj van kisfiam? – Nem reagált a kérdésre, csak oldalra fordította a fejét, ahogy meghallotta az előttük leparkoló autó hangját. Kénytelen volt hunyorogni a szemébe sütő napfénytől, ennek köszönhetően nem is láthatta, hogy ki szállt ki a kocsiból.
Tekintete elé húzva napszemüvegét, másodpercek múlva már a vékony alakot nézte, aki épp a riasztót kapcsolta be. Egy másodperc volt mindössze, amire szüksége volt, hogy felismerje a méterekkel előtte állót, hogy kihúzva magát, újra úgy érezze, él, hogy lélegzik. Teljes testével az érkező irányába fordult, aki még mindig nem nézett fel, pedig már alig várta, hogy magán érezze a pillantását, hogy lássa a vonásait, az arcát. Röpke másodpercek alatt megfeledkezett arról, hogy miért is volt ott, hogy bármikor megérkezhet a barátnője, csak arra várt, hogy végre összetalálkozzon a tekintetük.
Már épp megindult volna, mikor az anyja megelőzte, azonban valószínűleg enélkül is megtorpant volna. Ahogy megérezte magán a kék szempárt és meglátta bennük a döbbenetet, a földbe gyökereztek a lábai, míg a szíve hevesebben kezdett el dobogni. Sokkal vékonyabb volt, mint amire emlékezett, ennek ellenére még mindig ugyanolyan gyönyörű volt, még mindig az a csodálatos nő volt, akit nem tudott elfelejteni, ami minden bizonnyal sose fog bekövetkezni. Az igazság pedig az volt, hogy soha nem is akarta elfelejteni az ő Aidáját, aki némán bámulta őt, aki mindig is az élete szerelme lesz.

5 megjegyzés:

  1. Szia!
    Csodás lett. :) Nagyon várom a folytatást! :)
    Hajrá Fernando ;)
    Puszi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Örülök, hogy tetszett a Prológus. Remélem, majd a folytatással kapcsolatban is így fogsz érezni.
      Köszönöm, hogy írtál!

      Puszi,
      Catalina

      Törlés
  2. Drága Catalina!

    Iszonyatosan boldog voltam amikor megláttam, hogy felkerült a prológus! Szóval több se kellett, azonnal hozzáláttam. Mondanom sem kell, hogy lenyűgöztél.
    Egyet sajnáltam, hogy nagyon hamar vége lett. Faltam minden sorát és nagyon tetszett, hogy mindhárom jövőbeli - legalábbis gondolom Marconak nagy szerepe lesz - szereplő szemszögéből olvashattunk. Valamiért mindegyiket imádtam, de a leginkább Aida része volt az, ami a legjobban tetszett. Sajnálom a nőt, hogy még mindig annyira tart a férfiaktól, bár a történtek után érthető, és habár nagyon szép pár lennének Marcoval, Fernando az egyetlen, akivel el tudom képzelni.
    Nagyon várom a folytatást, és azt, hogy mit hozol ki Aida és Fernando történetéből.

    Sok puszi és ölelés,
    Bella

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Utóiratként csak annyit, hogy nagyon gratulálok a díjhoz, megérdemelted!:)

      Törlés
    2. Kedves Bella!

      Reméltem, hogy lesznek olyanok, akik már nagyon várják a folytatást, vagyis a második rész kezdetét. Örülök, hogy tetszett neked, mert jelen pillanatban is azt érzem, hogy lehetett volna jobb is.
      Tudom, hogy rövid lett, viszont nem szerettem volna túl elnyújtani, mivel ezzel a bevezetővel csak szerettem volna ismertetni a jelent, hiszen a két rész között eltelt másfél év, ami nem kis idő. Valamiért nem lepődök meg, hogy te is Nandót látnád Aida mellett, őszintén bevallva fogalmam sincs, hogy mi lesz végül a végén. Legutóbb is volt egy elképzelésem, aztán fejezetről fejezetre változott ez. Remélem, azért így is tetszeni fog majd a történet.
      Köszönöm, hogy írtál, illetve a gratulációt is!

      Puszi,
      Catalina

      Törlés