Prológus

Üdv Kedves Olvasó!

Tudom, hogy elég sok idő eltelt az előző bejegyzés óta és én is úgy voltam vele, hogy majd hamar hozni fog a Prológust, de ez sajnos nem így lett. A Kívánságok éjszakája című történetem írásába nagyon belelendültem, így azt körmöltem az utóbbi időben, viszont most megérkeztem a bevezető résszel, ami remélem, felkelti majd az érdeklődéseteket.

Kellemes olvasást az Őszi zivatar Prológusához!

Üdv,

Catalina

Őszi zivatar - Prológus

Vihar előtti csend

Melissa Williams

Unfaithful

Óvatosan húzta fel a gondosan kiválasztott combharisnyát, mert ugyan tudta, hogy egy pillantást sem fog vetni rá a férfi és nem is fog finomkodni, amikor leveszi róla a drága fehérneműt, mégis tetszeni akart Neki. Tisztában volt azzal, hogy bármit tesz, azzal elcsábítja, ennek ellenére minden egyes alkalommal készült, mert nem akarta, hogy lankadjon az érdeklődése, a lelkét pedig simogatta a tudat, hogy egy újabb fényes győzelmet aratott a feleséggel szemben. Félre söpörve szőke haját, befújta magát a focistától kapott parfümmel, szándékosan többet, hogy az édes illat, amit nem is kedvelt annyira, érződjön a spanyol bőrén is. Minden alkalmat kihasznált, hogy sugallja a másik nőnek, hogy veszélyben van a helye, mert ugyan csak egy kalandnak indult az egész, azonban most már többet akart, át akarta venni a hispán nő helyét és biztos volt benne, hogy hamarosan sikerrel is fog járni.

Begöndörített tincsei közé túrva, mosolyogva nézte tükörképét, míg érezte, hogy ismét egy mozgalmas éjszakának néz elébe és remélte, hogy most vele fog maradni a férfi reggelig és nem siet haza, mint korábban mindig. Nem volt szerelmes, mégis gondolkodás nélkül követte a focistát Milánóba, aki ezt meghálálta neki, de még így se tudta rávenni arra, hogy elhagyja a nejét. Értetlenül állt a ragaszkodása előtt, hiszen rengetegszer bizonygatta, hogy már rég elhidegült a nőtől és a házasságukon már a csoda sem segíthet, mégsem akarta beadni a válóperes papírokat. Talán a sajnálat miatt nem tette, azonban ez őt hidegen hagyta, szeretett volna beköltözni a csatár fényűző lakásába, vele mutatkozni a nyilvánosság előtt, visszahallani, hogy sokkal gyönyörűbb és jobban is illik Hozzá, mint az elődje.

Felvéve mélykék selyem köntösét, mosolyogva konstatálta, hogy ismét nem fog tudni neki ellenállni a férfi, ahogyan senki más sem tudott. Ezért is volt olyan magabiztos, hogy mindössze már csak pár éjszakát kell eltöltenie ebben a kis garzonban, aztán megkönnyebbülve dőlhet hátra az új otthonában, megnyerve ezzel a végső csatát is.

– Csomagolj Aida! Hamarosan már én leszek Senora Torres és nem te.

Aida Martínez

– Kicsim, nem láttad az órámat, amit most vettem? Sehol sem találom. – Nem akart megszólalni, nem is akart segíteni, hiszen tudta jól, hogy valójában hová is készülődik. Csendesen állt a kivilágított városra néző ablak előtt, míg próbált tudomást sem venni feltörekvő könnyeiről, vagy a fájó gondolatokról, melyek szinte minden percben kínozták. Egészen addig a pillanatig reménykedett abban, hogy otthon marad vele a férje, amíg nem jelzett a telefonja az új üzenet érkezéséről, és nem látta meg a mosolyát, amiből rögtön tudta, hogy ismét veszített.

– A nappaliban hagytad a dohányzóasztalon. – Egyáltalán nem érdekelte, hogy hallja-e vagy sem, hidegen hagyta, hogy hol van az a vacak karóra. Nem nézett hátra, mikor átsétált Fernando a hálón, nem akarta látni az izgatottságot, amit egy másik nő miatt érzett. Bízott benne, hogy a kölcsönbe adással megoldódik minden problémájuk, hogy eltűnik az életükből a harmadik személy, de csak pár hétnyi nyugalmat kapott és esélyt, hogy helyre hozzák a kapcsolatukat, azóta viszont lassan egy hónapja nézi, ahogy szinte minden este valaki máshoz indul az ő csatárja. A létező összes trükkjét bevetette, hogy visszahódítsa a férfit, azonban kudarcot vallott és talán már rég fel kellett volna adnia. Árral szemben úszott, szerelmes szíve mégis tovább küzdött, és hiába vérzett ezernyi sebből, meggondolatlanul vállalta a következő ezret is.

– Nem tudom, hogy mikor lesz vége. Ne várj meg. – Sétált mögé Fernando, majd arcon puszilva őt, el is távolodott. Nem mondott többet, nem kérdezte meg, hogy vele tart-e arra az állítólagos vacsorára, csak elment és ismét elvitte egy pici darabját, amit már sose fog visszakapni.

– Én is szeretlek – suttogta maga elé, miközben becsapódott a bejárati ajtó a távozó mögött.

Lassan indultak meg könnyei, melyek másodpercek múlva úgy záporoztak, mint az eső, amely ennek ellenére képtelen volt elmosni fájdalmát. Haldoklott belülről, ami fel sem tűnt a focistának, úgy tett, mintha minden rendben lenne velük és ez okozta a legnagyobb sebet szívén. Egyre nehezebben tudta tartani a boldog feleség álarcát, mely minden erejét felőrölte, és a lelke mélyén érezte, hogy semmi sem fog megváltozni. Ennek ellenére sem adta fel, hiába szenvedett minden egyes nap, nem tudta elhagyni a férjét, az ő Nandoját.

Gyűlölnie kellett volna és nem élni tovább a tagadásban, de minden hibája, tette ellenére is ugyanolyan szerelmes volt, mint évekkel korábban. Tisztában volt azzal, hogy sokan bolondnak fogják tartani, ha egyszer kiderül az igazság, azonban a múltjuk, a veszteségeik összeláncolták őket, amit csak néhányan érthettek meg. Ráadásul még ennyi hónap után sem akarta elfogadni a tényt, hogy mint feleség és nő elbukott. Könnyebb volt szemet hunyni az igazság felett és hinni a csatár hazugságainak, hogy tényleg egy csapat vacsorára ment és nem a szeretőjéhez.

Fernando Torres

Kiülve az ágy szélére, pillanatokig bámult maga elé, majd megérezve hátán a puha érintést, rögtön fel is állt, mintha csak égették volna a nő ujjai. Undorodott magától és attól is, amit ismét megtett, mégis szüksége volt Melissára, arra, hogy ki tudja vele ereszteni a gőzt, máskülönben nem tudta volna elviselni a napokat. Mégsem érzet iránta semmit sem, csak kihasználta és esze ágában sem volt ezen változtatni, és ugyan már rég nem tudott a felesége szemébe nézni, Őt nem akarta még ezek után sem elhagyni. Ami elromolhatott egy kapcsolatban, az náluk tönkrement, hűtlen volt és rengeteget hazudott, mégis abban teljesen biztos volt, hogy mindezek ellenére Aida ugyanúgy szereti, mint évekkel ezelőtt is.

– Nem maradsz itt? – Karolta át hátulról a szőke hajú, míg felhúzta alsónadrágját. Az elmúlt hetekben szinte mindig megkapta ezt a kérdést, azonban sose maradt, haza kellett mennie az otthonába, a feleségéhez. – Majd kitalálsz valamit. Különben sem hiszem, hogy feltűnne neki, hogy nem töltötted otthon az estét és…

– Nem lehet. – Zárta le röviden a kérdést, hátra sem nézve, nem is törődve, hogyan érezheti magát a nő, csak kilépett a karjai közül és tovább folytatta az öltözködést.

Megváltozott és olyanná vált, amilyenné sose akart. A tipikus focista lett, aki a felesége mellett szeretőt tart, mert megteheti és nem is gondol bele, hogy milyen károkat okoz. Tisztában volt ezzel, ahogyan azzal is, hogy minden egyes búcsúzáskor megöli azt a nőt, aki egykor az egész világot jelentette a számára. Most azonban csak bántotta, minden ígéretét és fogadalmát megszegve teszi tönkre, aminek köszönhetően a kék szempár napról napra fakóbb lesz, önző énje miatt mégsem tesz semmit, nem vett véget a küszködésnek. Nem tudta volna megmondani, hogy miért nem szakít, hogy miért nem írja alá a válóperes papírokat, amik már jó ideje nála vannak. Nem volt magyarázata, csak a tény, hogy képtelen elhagyni a nejét.

Sóhajtva rakta el zsebébe telefonját és kulcsait, majd megfordulva már készült volna elköszönni, mikor meglátta a meztelen testet. Nem tudta megállni, hogy ne nézzen rajta végig, amit az angol nő csak egy mosollyal konstatált, míg ő ismét beleesett a csapdájába. Gyönyörű volt, szexi, vonzotta minden porcikáját és olyan könnyedén megtudott volna feledkezni arról, hogy haza kell mennie, azonban bármikor nézett bele a szemébe, mindig magához tért. Sose látta azt benne, amire szüksége volt, egyedül Aidától kapta meg a feltétel nélküli szerelmet, és hiába nem tudott már úgy ránézni, mint egy nőre, mégis Tőle várta azt, amit eddig is megkapott a feleségétől.

– A héten már nem tudok jönni. – Szakította el tekintetét a látványtól, majd sietve hagyta el a hálót. Minden egyes találkozásukkor átkozta a pillanatot, amikor megismerkedett Melissával, de legfőképp a gyengeségét, amiért nem tudott ellenállni és nem harcolt tovább a házasságáért. Csődöt mondott, mint férj és férfi, amit még mindig nem akart beismerni, hiába volt benne minden gondolatában. – Sajnálom Aida…