Előzetes

Üdv Kedves Olvasó!

Miután tegnap megjelent a Kívánságok éjszakája 6. fejezete, neki is kezdtem írni ide az 1. fejezetet. Merőben más a két történet hangulata, viszont jelenleg könnyedebb volt ide átjönni, mintha a másikat folytattam volna tovább. Azt hiszem, ez a borongós idő az én hangulatomra is rányomta a bélyegét, de legalább igazán jól haladok az írással. Ennek köszönhetően most szeretnék veletek megosztani ebből egy kis részletet és reményeim szerint következő hétvégén már a teljes fejezetet is meg tudom Veletek osztani, de ez majd hét közben fog eldőlni.

Kellemes olvasást az előzeteshez!

Üdv,

Catalina

Mezítláb lépett ki az erkély hűvös járólapjára, de nem törődve a kellemetlen érzéssel, lassan sétált a kinti kanapéhoz. Korán volt még, a nap első sugarai csak most kezdtek el megjelenni a távoli épületek mögött, azonban ő már órák óta fent volt, míg férje odabent a hálójukban még az igazak álmát aludta. Leülve maga alá húzta lábait, majd lassan kortyolt gőzölgő zöld teájából és próbálta kiüríteni fejét, melyben a múlt emlékei kavarogtak. Pontosan kilenc évvel ezelőtt, egy esős hétfői napon találkoztak, amelynek minden egyes pillanata az eszébe vésődött és még mindig úgy látta maga előtt, mintha csak tegnap történt volna. A szülei ingatlan közvetítői cégénél dolgozott az egyetem mellett és azon a szeptemberi délutánon őt kérték meg, hogy mutasson meg pár lakást a vele egykorú fiatalembernek. Nem tudta, hogy kivel kell találkoznia, az édesanyja az utolsó pillanatban szólt neki, így csak annyit tudott megkérdezni, hogy hol kell találkozniuk, ezért is lepődött meg annyira, amikor a szakadó esőben a ház bejáratához sietve a város egyik foci csapatának játékosával találkozott össze. Kellemetlenül érezte magát az átnedvesedett ruháiban, a csapzott haja miatt, de legfőképp a felkészületlensége miatt, amit szóvá is tett később a szüleinek.

Első alkalommal nem tudott olyan lakást mutatni a csatárnak, ami elnyerte volna a tetszését, pedig volt olyan pillanat, amikor úgy látta az arcán, hogy megvan a befutó, azonban kudarccal a vállán tért vissza az irodába. Ugyan kellemesen elbeszélgettek, viszont a teljesítménye miatt egyáltalán nem számított arra, hogy két nappal később meg fog szólalni a telefonja és a mosolygós, kölyökképű srác arra kéri, hogy mutasson Neki újabb lakásokat. Hamar összeválogatott öt-hat olyan ingatlant, amelyet ő is szívesen a sajátjának tudott volna, amik között remélte, hogy Fernando is megtalálja a kedvencét, amely végül az új otthona lesz. Az utolsóhoz sétáltak felfelé a lépcsőn, mikor elhívta kávézni, ami váratlanul érte. Szimpatikusnak találta, egy vonzó srácnak, azonban volt barátja és ezt már épp közölte volna Vele is, mikor gyorsan hozzáfűzte, hogy csak a véleményére kíváncsi, amiben erősen kételkedett, végül mégis rábólintott a meghívásra. Ez volt a végső lökés, ami elindította a kapcsolatukat, mert ugyan kezdetben csupán barátság volt, viszont mikor szakítottak Pedróval, végérvényesen megváltozott minden köztük. Mindig is vonzódtak egymáshoz, ő mégsem akarta kockáztatni a barátságukat, amivel a focista nem így volt, Ő megtette az első lépést egy gyengéd csók formájában mielőtt elindultak a válogatottal a németországi Világbajnokságra. Nem volt ideje, hogy ott akkor reagáljon, hetei voltak arra, hogy átgondoljon mindent, de már akkor tudta, hogy mit akar, mikor figyelte az ablakon keresztül a felszálló gépet.

Kicsivel több, mint nyolc év telt el az első csókjuk óta, rengeteg mindenen keresztül mentek, megéltek jó és rossz pillanatokat, azonban most érezte először, hogy zátonyra futottak, olyanra, amelyről sosem fognak elmozdulni. Hitegethette magát, viszont a végtelenségig nem teheti ezt, ezzel mindig is tisztában volt, egyedül szíve feledkezett meg erről előszeretettel és neki köszönhetően nézte végig ismét, ahogyan kisétál az otthonuk ajtaján a férje, ő pedig magányban tölti az estét. Mindennél jobban szerette volna visszakapni a régi Nandót, aki mosolyogva nézett végig ázott külsején, aki azért döntött végül az utolsó lakás mellett, mert neki az tetszett a legjobban és nem utolsó sorban a mellette lévő épületben volt a saját lakása. Szüksége lett volna arra a srácra, aki az alatt az egy év alatt minden lehetséges pillanatban flörtölt vele, aki rávette, hogy kijárjon a meccseire, akinek az volt a legfőbb célja, hogy őt boldognak lássa. Azonban ez a Fernando már a múlté volt, már nem flörtölt vele, már nem számított, hogy kint van-e a mérkőzésein és már nem az volt a célja, hogy őt boldoggá tegye. Talán már nem is számított Neki semmit sem.