Előzetes

Üdv kedves Olvasó!

Már a múlthéten szerettem volna hozni a teljes fejezetet, de sajnos nem sikerült befejeznem. Igyekeztem, főleg, hogy ez az utolsó előtti rész, utána már csak a lezáró Epilógus van hátra, amit már az előző fejezetnél is megemlítettem. A hétvégén mindenképp szeretném befejezni, viszont addig is itt van egy kis betekintő, ami remélem, fel fogja kelteni az érdeklődést.

Kellemes olvasást és hétvégét!

Üdv,

Catalina

A lakás bejáratához sétálva, a zárba helyezte a kulcsot, majd ugyan egy picit meglepődött, mikor nem tudta elfordítani azt, de nem is törődve sokáig ezzel, benyitott. Fogalma sem volt, hogy milyen állapotban fogja találni Aidát, azt viszont tudta, hogy Elena nem kímélte a lányát, hogy egész idő alatt csak korholta a választása miatt, ahogyan minden más alkalommal is. Mindig is ezt hozta fel, illetve őt okolta a vetélésért, és most már kénytelen volt elgondolkodni azon, hogy talán igaza van az anyósának, hogy az önzőségével nemcsak a feleségét fojtotta meg, hanem a gyerekeiket is. Eddig elhessegette magától ezeket a gondolatokat, azonban épp itt volt az ideje annak, hogy szembe nézzen ezekkel, hogy főként ő volt az oka, hogy minden tönkrement, ami csak tönkre mehetett.

A nappaliba érve, nem látta sehol sem a barna hajú nőt, csak a hanyagul ledobott táskát a kanapé mellett és a fekete magas sarkút. A konyha irányába fordulva, rögtön meg is pillantotta a feleségét, aki neki háttal állt. Csendesen figyelte a vékony alakot, miközben közelebb sétált, majd a falnak dőlt és érezte, hogy valami megváltozott. Nem tudta volna megmondani, hogy mi vagy minek volt köszönhető, de határozottan érezte, hogy valami más volt Aidában. Minderről pedig meg is bizonyosodott, amikor köszönése után egész testével felé fordult és a kék szemekbe nézett. Sejtette, hogy a monokliját vizslatja, ennek ellenére mégse szólalt meg, amit az íriszében látott keserűség meg is magyarázott, azonban így is rákérdezett az ebédre, tudnia kellett, hogy mi történt. Nehezen tudta megállni, hogy ne sétáljon oda hozzá, hogy ne ölelje szorosan magához, hogy ne mondja azt Neki, hogy minden rendben lesz, hiszen ez csak egy újabb hazugság lenne, semmi több. Végre el kellett engednie, hogy az édesanyja ne bántsa tovább azzal, hogy kihez ment férjhez, hogy ő se ártson többet Neki, hogy végre ismét szabad legyen, hogy újra önmaga legyen, az a felszabadult, életvidám és határozott nő, akinek annak idején megismerte.

– Aida… – suttogta halkan a nevét, miközben elindult felé és le sem tudta venni róla a tekintetét. Gyönyörű és kívánatos volt, míg csak arra tudott gondolni, hogy hagyta mindezt elveszni.

– Sss… csak egy búcsú éjszakát akarok. – Megborzongott a halk kérés erejétől, attól, ahogyan hozzá simult a felesége, aki nem is várva semmire sem, megcsókolta. Tiltakoznia kellett volna, nem engedni a nő akaratának, azonban csak a törékeny test köré fonta a karjait, majd viszonozta a csókot. Elmondhatatlanul vágyott rá, kívánta, mégis tudta a lelke mélyén, hogy visszakoznia kellene, hogy ellent mondjon a csábításnak.