Előzetes

Üdv kedves Olvasó!

Nem így tervezetem, de minden bizonnyal van olyan, aki olvasta az utolsó bejegyzést a Gondolatok című blogomon, amiben némi magyarázatot adok. Ma végre éreztem annyi ihletet, hogy neki üljek és elkezdjem írni a 4. Esőcseppet és meglepően jól haladtam. Bár az igazság az, hogy azért nem haladtam túl sokat előre, viszont ahhoz képest, ami az elmúlt napokban jelentette az aktívságomat, mindenképp előrébb vagyok.

Nos, kellemes olvasást kívánok az előzeteshez!

Üdv,

Catalina

Tompán érzékelt maga körül mindent, mintha kábult lenne, mégis érthetően válaszolt Fernando kérdésére, amikor azt szerette volna megtudni, hogy hová vigye őt. Azt nem tudta volna megmondani, hogy merre, melyik úton jöttek, ahogyan arra sem emlékezett, hogyan jutottak fel a lakásába, vagy egyáltalán mi történt miután magához ölelte a parkban a férfi. Egyedül az a pillanatkép élt benne élesen, amikor ösztönösen nyúlt a távozni készülő keze után, amivel maradásra akarta késztetni. Nem tudott megszólalni, egyszerűen csak kapaszkodott Belé és felnézve, remélte, hogy végül mellette marad. Talán rosszul döntött, talán az lett volna a legjobb, ha hagyja elmenni, azonban túl gyenge volt és szüksége volt Rá, hogy ott legyen vele, hogy most mellette legyen, nem úgy, mint hónapokkal korábban. Némán nézett a barna szemekbe és szinte azonnal megkönnyebbült, mikor látta, hogy megértette a kérését a játékos, ennek ellenére hosszú percekre magára hagyta, amíg lesétált a kocsihoz a táskájáért. Ironikusnak találta, hogy egyedül csak Őt tudja magához engedni, mikor annyiszor bántotta és javarészt miatta volt ilyen pocsék lelki állapotban.

Elmerengve ült a sarokkád szélén, még mindig a nedves ruháiban, míg háta mögül érezte a felszálló forró fürdő melegét. Végig vacogott az autóban, miközben továbbra is szakadt az eső és minden bizonnyal a közelében tevékenykedő férfi is reszketett, hiszen Ő is elázott. Lassan pillantott fel Rá, majd a vonásait kezdte el tanulmányozni, amelyekben ugyan meglátta a fájdalmat, de nem volt biztos abban, hogy mi idézte ezt elő, csak reménykedni tudott abban, hogy végre megértette, mi miatt van hónapok óta darabokban a lelke. Szerette a húgát, sose kívánta volna neki azt, amit ő átélt, amit kétszer is meg kellett tapasztalnia, a terhessége viszont csak azt sugallta a számára, hogy erre is alkalmatlan volt. Mindig is úgy érezte, hogy az édesanyjuk jobban szereti Zarát, hiszen hozzá sose volt egy rossz szava sem, nem kapta meg azokat az elvárásokat, amikkel neki nap, mint nap szembe kellett néznie.

– Készen is van. Gyorsan vetkőzz le, mert nem szeretném, ha megfáznál. – Egyenesedett fel Fernando, míg ő továbbra is mozdulatlanul ült egy helyben és fogalma sem volt, hogyan tovább. A testvére valószínűleg tartott attól, hogy vissza fog csúszni a gödörbe, ami talán már meg is történt és emiatt is szólt a férjének, hiába kérte, hogy ne tegye. Senki más nem érthette meg a fájdalmát, ez tény volt, mégis tartott attól, hogy nem lesz elég erős és újra vissza fog csöppenni abba a körforgásba, amiből nem is olyan rég önként lépett ki. – Aida.