Szeretettel köszöntelek az Esőcseppek című blogon!
Ezennel megnyitja kapuit legújabb blogom, melyen egy Fernando Torres főszereplésű két részből álló kisregény lesz olvasható. Az első rész az Őszi zivatar, melynek fülszövege hamarosan olvasható is lesz.
Későbbre terveztem a nyitást, azonban mostanra annyira elhatalmasodott rajtam a Nando hiány, hogy neki kellett kezdenem ennek rövid kis sztorinak az írásának és a külön oldalának megtervezésében. Folyton a kisebb jelenetek járnak a fejemben, emiatt a Kívánságok éjszakájával le is álltam egy picit, de bízom abban, hogy sikerülni fog a kettőt együtt írni, mert imádom azt a történetemet is, de szükségem van arra, hogy ne csak Sergioval írjak. Ráadásul most nagyon jól megy az írás, így tényleg bízom abban, hogy haladni fogok mindkettővel.
Ugyan a blog még igen hiányos, de igyekszem minél előbb megtölteni információval és hozni a fülszöveget is. Addig is kellemes hétvégét mindenkinek és kitartást ehhez a hőséghez!

Üdv,
Catalina
Drága Catalina!
VálaszTörlésNagyon megörültem, amikor láttam az üzenetedet az új blogoddal, főleg, amikor Nando nézett vissza rám a fejlécről és később kiderült, vele is fogsz írni. :) Igazad van, én már hosszú ideje nem találtam igényes Fernando Torres-fanfictiont, ezért ha Te tudsz ilyenről, elküldenéd a linkjét? :) Meg természetesen megyek is feliratkozni ide, hogy ne maradjak le semmiről. ;)
Puszillak,
Adriana
Kedves Adriana!
TörlésTudom, hogy ezzel a hiánnyal nem vagyok egyedül és az igazság az, hogy nagyon nem is tudok igényes történeteket, amikben ő lenne a főszereplő. Ma már mindenki Sergioval és Neymarral ír fanfiction, ez a divat vagy nem is tudom, minek nevezzem. Pedig aztán Szöszi, az Szöszi.
Köszönöm, hogy írtál!
Puszi,
Catalina