Üdv Kedves Olvasó!
Ezt a bejegyzést már nagyon régóta szerettem volna megírni, igazság szerint évekkel ezelőtt ki kellett volna ide kerülnie, csak hát tudjátok milyen az ember? Szeret halogatni, ezzel pedig én sem vagyok másként. Nem is tudom, hogy mennyiszer ültem le, hogy na majd most tényleg megírom ezt a posztot, hiszen tudom, hogy sokan kíváncsiak voltak Aida sorsára, de aztán jött a szokásos betegségem és egy szó nélkül eltűntem. Talán annyi év után nincs is értelme megírnom már ezt, azonban saját magam miatt szükségesnek érzem és talán még akad olyan, aki folytatást várva felnéz ide...
Szerettem ezt a blogot, mindig is különös varázsa van annak, ha egy történet saját oldalt kap és mindig is úgy éreztem, hogy Aida története megérdemli azt, hogy sajátja legyen. Főleg úgy, hogy szép lassan egy két részes kis regénnyé nőtte ki magát. Persze az idő előre haladtával változtam és más került előtérbe, ami elnyomta ezt a történetemet, de a gondolataim között mindig is meglapult. Talán pont emiatt nem tudtam eddig pontot tenni a mondat végére...
Nagyon nem is szeretném ragozni a dolgot, a blog a mai napon hivatalosan is bezárja a kapuit (ez persze gyakorlatban már rég megtörtént). Viszont a történet megújult formában elérhető az új blogomon: Lelkem vagy. Nem értem még az Őszi zivatar végére, de igyekszem minél előbb változtatni ezen és idővel végre foglalkozni a folytatással, a Tavaszi záporral.
Így a végére csak szeretném megköszönni nektek, hogy itt voltatok, hogy olvastátok a történetet! Azoknak pedig, akik véleményt alkottak valamilyen formában, örökké hálás leszek, sokszor ti adtatok erőt és ihletett.
Így a végére csak szeretném megköszönni nektek, hogy itt voltatok, hogy olvastátok a történetet! Azoknak pedig, akik véleményt alkottak valamilyen formában, örökké hálás leszek, sokszor ti adtatok erőt és ihletett.
Várok szeretettel minden arra tévedőt!
A blog nyitása: 2015. augusztus 14.
A blog zárása: 2020. április 16.
