Előzetes

Üdv kedves Olvasó!

Nem tudom, hányan fognak idetéved a faceről, viszont ők tudják, hogy mindössze pár órája osztottam meg egy képet, miszerint elkezdtem írni a tavaszi zápor 1. fejezetét. Mindehhez pedig az is hozzá tartozik, hogy ma délelőtt kezdtem el írni a füzetembe az egészet. Még korántsem vagyok a közepén, az elején tartok, de őszintén olyan jól haladok, hogy véleményem szerint napokon belül olvasható is lesz a kész rész (csak ne szóljam most el magam). Az elején kicsit tartottam az írástól, régóta nem írtam már, és az igazat megvallva egy kisebb írói mélyponton csücsülök, amikor is nem tudom eldönteni, hogy mennyire jó az, amit írok... szokásos gondok, de most elég mélyen ütötte fel a fejét.

A lényeg viszont az, hogy hoztam Nektek egy kis előzetest, ami remélem fel fogja kelteni az érdeklődéseteket. Remélem, tetszeni fog ez a kis rövid részlet.

Kellemes napot mindenkinek!

Üdv,

Catalina

U.i.: Hálásan köszönöm azoknak, akik kitöltötték a kérdőívet a Zivatar című blog versenyén, mivel ismét első lett a történet a Legkedveltebb focis történet kategóriában. Szuperek vagytok!

Csendesen sétált fel az emeletre Aida mellett, míg az édesanyja lent maradt a földszinten, hogy megvárja Stellát, akit ő már nem nagyon várt. Ugyan figyelmesen hallgatta a barna hajú szavait a házról, azonban képtelen lett volna bármit is megismételni, gondolatai elkalandoztak, amit a lágy hang csak még jobban elősegített. Lopva pillantott a még mindig gyönyörű nőre, aki semmi jelét nem mutatta annak, hogy ebből bármit is észre vett volna. Egyszerűen hihetetlennek tartotta, hogy tényleg találkoztak, ráadásul úgy, mint sok évvel korábban is, csak most nem esett az eső. Nevethetnékje támad, mivel egyrészt pont miatta akart elköltözni az otthonukból, hogy ne emlékezzen minden percben a volt feleségére, most mégis azt a házat járják be, ami az Ő tervei alapján épült fel. Más rész viszont kimondhatatlanul boldog volt, hogy újra egymás közelében voltak, erre vágyott amióta csak hazaköltözött Milánóból.

– Ez pedig a fő háló lenne. – Nyitott be a fehér ajtón a kék szemű, melyen be is sétált. Ez is ugyan olyan csupasz fehér volt, mint a ház többi helyisége, ennek ellenére végig maga előtt látta a kész otthont, amit még mellette álmodott meg a belsőépítész.

– Miért akarod eladni? Mindig is erről álmodtál – törte meg a közéjük beálló csendet, miközben a kétszárnyas erkélyajtó előtt állt meg. Ugyan még közel sem volt kész állapotban se a ház, se a kert, viszont máris érezte azt a nyugalmat a lelkében, amit közel három éve elveszített.

– Mert ez a mi otthonunk lett volna… se egyedül, se mással nem költöznék be ide, de azt se akartam, hogy egy megvalósítatlan álom maradjon örökre. – Szíven ütötte az a könnyedség, kiejtette a szavakat a spanyol nő. Tudat alatt reménykedett abban, hogy az exének sem volt elég az elmúlt másfél év ahhoz, hogy túllépjen a kapcsolatukon, azonban most kénytelen volt rádöbbenni, hogy egy igazi barom volt, amiért hitt ebben az őrültségben. – Viszont azt az álmomban sem gondoltam, hogy te leszel az első érdeklődő.

– Nem is én találtam rá a hirdetésre, hanem…

– A barátnőd – jelentette ki nyugodtan, ő pedig le se tudta venni tekintetét az arcáról. Próbált leolvasni valamit róla, bármit, de nem vett észre semmi árulkodó jelet, ami valahol bántotta. Tény, hogy undorítóan viselkedett vele, mégse gondolta, hogy ennyire érdektelen lesz majd felé, ha egyszer találkoznak. Már nem is értette, hogy miért reménykedett másban, mikor ezt érdemelte. – Valami gond van a régi házzal?

– A miénk volt – habozva mondta ki, mert bármennyire is frusztrálták az emlékek, amelyek mindegyike hiányzott neki, annyira mégsem volt elkeseredve, hogy elköltözzön. Egyedül csak azért adta be a derekát, mert már elege volt Stella nyaggatásaiból.

– Akkor nem ez a legszerencsésebb lehetőség a számotokra. – Nyitotta ki az ajtót rá sem nézve Aida, majd kisétált az erkélyre.

– Lehet, de ez az én döntésem lesz. – Eszébe se jutott összepakolni Stellával, aki a régi otthonukban sem fordult meg sokszor. Tulajdonképpen, ha megkérdezte volna, meg se tudja mondani, hogy miért voltak együtt. Nem szerette, testileg se vonzotta úgy, mint az előtte álló, mégis elviselte a hiszti rohamait és állt a kényszeres vásárlási mániája költségeit. Az egész családja bolondnak tartotta, amiért egy ilyen kapcsolatban élt, azt viszont egyikőjük sem tudta, hogy egyenesen rettegett attól, hogy egyedül marad, mert abban teljesen biztos volt, hogy a tettei után egyetlen normális nő se bízna meg bennem. Olyan, mint Aida semmiképp. – A terveidbe pedig már anno beleszerettem, így szinte senkinek nem lesz beleszólása. Maximum anyának és Neked.

– Nekem? – Meglepve nézett rá a kék szemű, amit a vonásai is tükröztek, ő pedig nem tudta megállni, hogy ne időzzön el a megfigyelésével. Egyáltalán nem látszódott rajta, hogy betöltötte a harmincat, ahogyan a házasságuk utolsó hónapjai sem, amely igazi pokol lehetett a számára. Ugyan valamivel soványabb volt, mégis ugyanúgy tündökölt, mint amikor megismerkedtek. Gyönyörű volt és nem tudta megállni, hogy ne bámulja, hogy ne álljon be abba a sorba, amiben minden bizonnyal rengeteg más férfi volt rajta kívül, akik ugyanúgy csodálták Aidát. Annyi volt köztük a különbség, hogy egy időre az övé volt és tisztában volt, hogy miért csorgathatja ő is a nyálát a többivel együtt.

– Szeretném, ha megvalósítanád az elképzeléseidet és berendeznéd az egész házat. – Nem szakította el a tekintetét a nőétől, akin már látta is, hogy lázasan gondolkodik az ötletein. Ő meg csak örült annak, hogy így jó időre ismét a közelében tudhatja Aidát, még ha úgy nem is, ahogyan arra vágyott. – Persze csak, ha elvállalod.