Előzetes

Üdv Kedves Olvasó!

Sajnálom, hogy itt is ilyen sokat kellett várni bárminemű frissítésre, azonban most hozok a 2. fejezetből egy kis előzetest. Magával az írással egyébként nincs gond, ha neki ülök írni, akkor nagyon jól haladok, viszont maga a történet folyton változik a fejemben. Amikor neki kezdtem, akkor úgy gondoltam, éreztem, hogy megvan a végleges verzió, de ahogy haladok a sorok írásával, úgy formálódik át valami mássá az egész. Eredetileg nem terveztem Nando pálfordulását, most mégis van. Szóval, ha jövőhéten nem fog érkezni a friss rész, akkor az ennek lesz köszönhető, hogy folyton más lesz minden egyes szó után a történet.

Az előző bejegyzéshez érkezett kommentekre minél előbb válaszolni fogok. Most pedig kellemes olvasást a 2. fejezet előzeteséhez!

Üdv,

Catalina

Elgondolkodva meredt maga elé, teljesen összezavarodva a férje felbukkanásától, hiszen az eszébe sem jutott, hogy megjelenhet a fotózásán, egyáltalán már az sem, hogy csak úgy felhívja őt. Hiába pillantott rá vissza az ő Nandója, hiába döntötte el, hogy ad még maguknak egy végső esélyt, a lelke mélyén végig úgy érezte, hogy ismét kudarcot fog vallani, hogy újfent azt a másik nőt fogja választani helyette. Pont emiatt döbbent meg annyira, mikor tekintette összefonódott a mély barnával, amelyben mintha a megbánás fényét látta volna megvillanni, ezért kérdezett rá a korábbi alibire és nem kicsit meglepte, hogy az állítólagos találkozó helyett, hozzá jött a focista, inkább őt választotta. Ennek helyét szinte azonnal a fájdalom vette át, melyet az a gondolat szült, hogy egyedül csak annak köszönhette a jelenlétét, hogy már nem volt alkalmas a szeretőnek az időpont… kénytelen volt ezt elfogadni, hiszen mégis mi változhatott meg egy éjszaka alatt? Semmi. Talán kidobta a csatárt az életét megkeserítő személy, nem tudhatta biztosra, azt viszont igen, hogy nem miatta volt ott, nem azért érkezett, mert látni akarta, bármit is mondott az imént. Nem volt más lehetősége, csak ő.

A fejére téve napszemüvegét, magához vette fekete táskáját és a papírzacskókat, majd kisétált az öltözőként szolgáló szobából. Alig lépte át a küszöböt, megint magán érzett rengeteg szempárt, mint korábban is, csak most jóval több ruha fedte a testét. Mégis más volt, hiszen másodpercek múlva megérezte magán Fernando perzselő tekintetét, mely lassan mustrálta végig, melyet már rég nem érzett, mely egyszerre növelte reményeit és félelmeit is, mivel egyenesen rettegett attól, hogy mindez nem több egy fellángolásnál, és ahogy ez elmúlt, ő végleg össze fog törni, míg Ő valaki mással fog szórakozni. Tanácstalanul közelített fel, szíve és teste vágyott a férfire, szeretni akarta, azonban esze óvatosságra intette, kivárásra ösztönözte, hogy várjon addig, amíg ki nem derül, hogy komolyan gondolja a közeledést, vagy csak játszadozik.

– Valami baj van? – Vonta fel kérdőn szemöldökét a bosszankodó pillantást látva.

– Azt hittem, hogy valami rövidben vagy… most hogy fogom a lábadat bámulni? – A halk morgásból a szavak végeztével hatalmas vigyor lett, aminek köszönhetően szívből jövően kezdett el kacagni. Könnyesek lettek a szemei, ahogy megérezte dereka körül az izmos karokat, melyek könnyedén húzták a tulajdonosához, aki semmivel sem törődve, lágyan csókolta meg, mégis felperzselte mindenét. Szinte elolvadt a felismeréstől, hogy újra annak a vonzó, kívánatos nőnek látja a férje, aminek korábban is, hogy most valóban őt csókolja és nemcsak a látszat miatt teszi. Bármennyire is ellenkezett esze, mindenről megfeledkezve, közelebb simult a széles mellkashoz és minden másodpercét kiélvezte a finom érintésnek, amelytől új életre kelt teste és lelke is. – Bármi is van azokban, remélem, otthon is felveszed az este.